• Istentisztelet után szeretetvendégséget tartunk, ahová minden testvérünket nagy szeretettel várjuk
  • A tegnapi napon 19-en munkálkodtunk a templomon; nemcsak kitakarítottuk azt, hanem megújult a templom posta-közi kerítése is. Isten legyen áldott minden közreműködő testvérünk keze munkájáért.
  • A hónap eseményeit a hirdetőlapokon olvashatjuk, melynek alján megtalálhatjuk az 1%-os felajánláshoz kapcsolódó információkat is.
  • Holnap este tartja a tanévi utolsó alkalmát az olvasókör, ezúttal egy Jókai Anna-regényről fognak a testvéreink beszélgetni; szeretettel hívjuk és várjuk ide is a gyülekezet olvasni szerető tagjait.
  • Április 14-én, Virágvasárnap 18:00 órakor Szentendrén, a Református Gimnázium kápolnájában tartja virágvasárnapi koncertjét a Musica Beata Kórus és az Új Szentendrei Kamarazenekar.
  • Ma délután 16:00 órakor, a Felsővár utcában tartja havi házi alkalmát ifjúsági csoportunk. Illésék szeretettel várják a fiatalokat.
  • A mai konfirmációi óra rendhagyó formában zajlik: a szeretetvendégség előtt, 10:20-kor találkozunk és közösen megyünk át Szentendrére, ahol a fiatalok a szentendrei református gyülekezet istentiszteletének egy részén vesznek részt.
Hirdetések – 2019. április 7.